Az előző cikkben ígértem, hogy elmondom szerintünk mi az egyik legfontosabb dolog a világon. 

Amikor elkezdtük a vállalkozást és szétnéztünk a piacon, azt láttuk, hogy hemzsegnek a marketingesek, weboldal-sales oldal készítők. Első körben bevalljuk, kicsit kétségbe is estünk, hogy vajon ezen a telített piacon hogy fogunk érvényesülni, vajon hogy tudunk majd kiemelkedni a masszából. Aztán nem kellett túl sok időnek eltelnie, hogy rájöjjünk, hogy ez nem is annyira nehéz, mint elsőre tűnt.

Mert valami hiányzott…

Mi mindig is úgy dolgoztunk, hogy a fő szempont az volt, hogy win-win helyzet alakuljon ki minden alkalommal, és az ügyfél és mi is elégedettek legyünk. Szeretünk adni, általában jóval többet, mint elvárható. 

Mit gondolsz vajon mi az, ami a legnagyobb hiánycikk a mai rohanó, anyagias világban?

Talán el is találtad, hogy a FIGYELEM. Annyi felé kalandozunk el, annyi mindenre kell figyelnünk, hogy az emberek áhítoznak azért, hogy egy kis szelet figyelmet megkaparintsanak. Szolgáltatóként az egyik legnagyobb dolog, ami adható(persze a szuper szolgáltatás mellett) a figyelem. 

Ezért erre is építettük a vállalkozásunkat, hogy akivel együtt dolgozunk kiemelt figyelemben részesítjük. 

Ha egy remek vevőszerző rendszer mellett az is fontos számodra, hogy megkapd Te is ezt a kiemelt figyelmet, írj nekünk bátran. 

Nézd meg a Youtube csatornánkon a videót is arról, hogy mi is a legfontosabb nekünk:

Youtube – A legtöbb, mi adható

Itt találod eddigi blog cikkeinket

Itt tudod velünk felvenni a kapcsolatot

Itt pedig a weboldalunkat!

Szeretnél egy remek vevőszerző weboldalt? Akkor katt ide!

Kövess minket:

Pin It on Pinterest

Shares